Valójában hosszú vívódás után 2005-ben döntöttem el véglegesen, hogy gimnáziumi tanár leszek. Ettől az évtől kezdve dolgozom a jelenlegi iskolámban. A középiskolai tanári munkámat megelőzően elsősorban felnőtteket tanítottam, valamint fordítással, illetve TV filmek és sorozatok szinkronfordításával próbálkoztam.
Az egyik legmeghatározóbb élmény számomra azt hiszem az az öt nyár volt 1997-2004 között, amit az USA-ban töltöttem gyerekek táboroztatásával. Ezekben a táborokban nagyon sok különböző nehézséggel élő gyermekkel találkoztam. Azt gondolom innen ered az érzékenységem a bármilyen nehézséggel, esetleg fogyatékkal élő emberekkel kapcsolatosan. Olyan emberi mintát kaptam az ottani kollégáimtól és a gyerekektől, sokszor a humor és a szeretet nyelvén, ami egy életre a lelkembe ivódott. A mai napig azt vallom, ha módomban áll segíteni egy gyereken, akkor miért ne tegyem?
Az iskolánkban a tanári stílusom letisztult. Szeretem, ha valamiféle rend van körülöttem, ami vonatkozik az általam tartott tanórákra is, illetve az egész pedagógiai munkámra. Ez persze nem zárja ki a humort, sőt a humor csak megfűszerezi az együtt töltött órákat a diákokkal. Azt azonban nehezen viselem, ha a rendetlenség tönkreteszi a tanulóim próbálkozásait. Nehezen engedem el azokat az eseteket, történéseket, ahol minden erőfeszítésem ellenére sem sikerül feloldanom egy konfliktust. Gyakran érzem azt, hogy a konfliktus nem is a gyerek és én közöttem van, hanem én testesítek meg számára egy olyan személyt, adott esetben a családból, - esetleg az apukát – akire valójában a harag irányul. Az már szinte természetes, hogy az otthoni konfliktus kivetül ránk, tanárokra, és ennek a kezelése is sok kreativitást és empátiát igényel tőlem. Nagyon szeretek osztályfőnök lenni, bár sokszor nem vagyok elégedett magammal, ezért folyamatosan keresem, hogy hogyan tudnám még jobban csinálni.
2005 óta itt tanítok, ebben az iskolában. Ez nem lehet véletlen! Szeretek itt tanítani, mert kölcsönösen tiszteljük egymást a kollégáimmal és a tanulóinkkal egyaránt. Támaszkodhatunk egymásra a problémák megoldásában, ami mindannyiunknak biztonságot ad. Szerintem én nem érezném jól magamat a bőrömben, ha nem ezt és nem ebben az iskolában csinálnám!